Theatrum October
Pára fut be így Vékony üveget Tél sötétjén Ahogy a falakban Az emlék tenyészik Durva ágyban Apró bolygók Szunnyadnak még A szélrózsa útjain Nagyra nőttök! Tort ült itt a tolvaj tükör Tálait bőség koronázta dússá A Létezés Ünnepe Szertehagyta megszáradt nyomait Az ablakra törött fagy tapad Az ajtón forr az eső A szék alatt víz kering Benne a homok És elvisznek keserű patakok Visznek már a dombokon Hallom, ahogy a napfény Átvág az ijedt lombokon Rabolni indul nyugatnak Északról csillag vet árnyékot Árva kunyhókra És továbblüktet a világon De engem visznek még keserű patakok Fátylas rónákon Felpattanó csírákban tágul a fény És bár legyek fekete mézét Zárta a rózsába a tűnő reggel Az este fel is tépi azt Mindig Most vén hidat látok fölöttem És már süllyed velem a hold a magasba Boldogságról dúdol sápadtan És szegény királylányról Keserű patakok rengetegében Fűzfa hajol rá Fodros csepptükör alatt Tolvaj tükör alatt „Jöjj velem, bolyongó Szíved lángját hamu nem oldja Kövesd nyomaim Az idő egy másik ösvényén Kastélyom halk szavadtól ébred” „Szépség a te trónod!” „Termeim nehéz ködében Hálós fák, mint szobrok A vágy száraz avarában Ott leled Elveszett kedvesed” „Istenek titkát rejti Minden hangod” „Bár fehérhúsú anyagra Láncot ver a forgás Azért hidd – Ami egyszer megfogant Örökkön élni fog az!” Már vörös szél karol Öreg lankán túl Néma kastélyig És érzem Pára fut be így Vékony üveget Tél sötétjén Ahogy az élőben fellobban A halott szén
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
Lüktető törésekkel Mozduló napálom Megpihenünk most A romlás forgatagában Gazdag kertünk Hull paplanjára már Szerelem bűbája még Habos gyermekein Az idő avat minket hőssé Pásztorok tüze ég mély városainkban És a napfény kinyílt arcodon Betegség ébred velem Halkan surranj, tudós; ijedt könyveiddel Kint már hangosra nőtt az eső Sötétbe omlik Elveszem benned És elvesztelek Miféle rokka szövi ezt az űrt Mely durva szavakkal parancsol Remegő, fájó földre Betűk sírják Színek fakadnak el egymástól panasszal Ha megtalálnak Hogy elvesztelek Fájdalom moccant az előbb És elmondta, ki az úr A hét világban Persze, nem mondott igazat
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
Szétrohannak vékony ágakon Keserű nedvek Szaladnak szerteszét Megfeszített látomásból
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
Látod, füstös vászonban Vergődik a domb dermedő kutakkal Vasárnap van! Asszonyok járják A sáros, barna vidéket most Pedig tudják Hogy virrasztanak a holtak És dörömbölnek a holtak A nehéz, rozsdás föld alatt Ha hull az eső nagyon már Nekifeszülnek nyikorogva a halottak De nem hallják Mert az asszonyok erősek Szívükben hosszú leveleket őriznek Kósza fiúkat és halvány lánykákat Ne bántsd őket, ballagó homály! Jaj, hol hát a könnyűség? Nyirkos árokban sötétlő hajadban Aszalt alma Szalmapokróc Sárga bor És sápadt tűz gyúlik a fekete szálakon Beledobálom odvas csontjaim Hideg vagyok Így élünk mi hangtalan, soványan Reszketőn dúdolva az első hó vak végtelenségét Eljön az és mi marad akkor Hollóhajú, halkszavú világom?
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
Mert felsikolt, kit megevett a föld: Pörgő tollal nyílj ki, puszta! És így szól az mind eltűnőn Ha havat bujtat tenger álma: Tört karjaink kéjes vadon Rongyarcunkból röpül a szél Hártyás szemünk hajnalcsillag Éji csended hozzánk beszél Ki fog nyílni pörgő tollal Vad hullámú pokolpuszta Szétfeszítjük lázas szíved Elvettetsz majd, idő magva És learattatsz
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
Az utazás reményhomályú Végtelen üressége Lehetőségek hídjai mindenfelé Utak Az önfeltárás folyosói Napfénnyel teltek Évszázadok forgása bennem Gyarapodó bölcső Néma anya ringat Most sekély tavak közt teremjek Vagy kövek ágyán legyek király Hányszor elindultam már Pedig nem álltam meg soha! Látni a hajnalt Dombok tompaságán Hideg Amikor világok pusztulnak A mély erdőben De lágy magot temet beléjük Valami Szövetek szálain bukkanni Saját nyomomra A szénben még ott A parázs melege És az örök jelen is A fakulásban És a nyárbatűnő Kerti tükörben
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026
No lyrics have been submitted for this track yet.
Ne hagyj engem itt Értők között egyedül Hát miféle világ ez Milyen világ Én a tied akarok lenni Csak a tied Neked nyújtani a bennem növő Nagy könyveket dadogva A boldogság fehér csúcsairól Lehet csak igazán mélyre bukni Vak zuhanással De meddig még Talán túl sok volt a csend Éhes akartam lenni S lám Éhségem koldusoké A fények utcáin vándorlok néha De irdatlan kőtemplomban Rebegő emberek között Hajtanám fejem a csendbe megint Gyertyák Vágyam is formátlan Nehéz gyertyaként pislog Egyre mélyebbről Én hinni akarok Vakká lenni, ki boldog Méltóságom oltárodon Isten legyél S én buzgó szolgád Isten legyél S én világtalan szolgád Ki a mennyekkel szemében pusztul Erről a földről
Submitted by Iron_Wraith — Jun 14, 2026