Kikelet

Ideje már bujdosásimnak, Eljött már távozásomnak. Bús-szomorú utazásomnak, Fájdalmas és nehéz búcsúzásomnak. Angyalodat én Istenem, Küldjed hogy kísérjen engem! Hosszú utamban vezéreljen, Minden ártótól, gonosztól megmentsen! Az messzi ismeretlenbe megyek. Véletek többet már nem lészek, Ha újra nem is láthat szemetek, Azért rólam el ne feledkezzetek! Sorsom akármerre mégyen, Rólatok el nem felejtkezem, Minden járáson-kelésen Véletek lesz majd emlékezetem! Hajnalnak fénye, vezess az úton, Mély, sötét éjszakán, láng, vigyél át! Szél és felhők, távoli erdők, Föld takarja el bús lábam nyomát. "Feljött a nap tisztulásra, indulni kell más tájra. Pázsit fogja a nyomomot, nem járom udvarinkot. Mikor megyek hazafelé, nyílik az ég kétfelé. Ragyognak rám csillagok, mer' tudják, árva vagyok."

Submitted by Celtic Frost — Apr 26, 2025

Gyűlöl a sors, mert igaz ősi Ha bujdosó is, rejtett, titkos, Megfárdat, de él még vérünk, s Maradt tiszta. Sosem piszkos. Lángtengeren, vérözönben Vágtunk át, míg ím, elértünk Csonka hazát, eskü-átkot, s Hullottunk. de meg nem törtünk. El sem rejtett gyűlölségen, Ezüst tükrű, hideg szókon, Öltek újra. Öltek tettel, de Le nem győztek, büszke sólyom. Halálcsendbe borult, néma, Átkozott, hideg a táj, ha Énekink - A Föld dalát - Nem visszhangozhatja már. Hangja a földnek zengjen az égig, Dala erőnknek hívja erényid, Szemek bús lángja napra tekintsen, Csendje a kőnek új hadat épít, Ébredjen újra minden ős látnok, Szólítson útra hű szavat, álmot Gyáva ha szánja vérét a harcra Szívét erődnek sietve adja! A fényes nap immár elnyugoda... A föld színe sötétbe borula. Nappali ég éjjelre változa, Este csendje nyugodalmat hoza. Napkelettől egész napnyugotig Szent nevedben bíztam, és fáradtig, De megbocsáss, én szívemből szánom... Könnyek miatt nincs szememen álom.

Submitted by MetalElf — Apr 26, 2025

Mezőn széllel járó, Szép lovas vitézek, Napkeletről tűzvihar Rohan már felétek. Átkozott bősz förgeteg, Földetek eléri, Holtak, láncra fűzöttek Jajszava kíséri. Elhurcoltaknak szavát, Ha a szél elhozza, Tudjátok meg, indulni kell Hosszú vándorútra Mezőn széllel háló, Árva-bús legénynek, Vérbe fagyva őse-magja, s Otthonai égnek. Fordítsd ránk szép, napos orcád! Visszajövél védni bús hazát... Töltsd el szívünket világgal, az igazak énekét Sugározd a földön szerteszét! Szánj meg minket bajunkban! Elenyészünk végül magunkban! Erősítsd meg új imáddal, védd az életetét, Bús népednek vezesd gyermekét!

Submitted by Sexy Gargoyle — Apr 26, 2025

Tudó, büszke, ékes, szabad, Napot éri, ha felzeng szavad. Énekedben Tavasz sarjad, Fénylátóként minden sarjad, Éli majd, várja, mi jő, Hó alól Nap virágja nő. Áldást oszt arca a fénynek, Dala örömnek, és reménynek. Sötétből világra zendül, (Sírok nyílnak. Íjhúr pendül) Elnyomottak igazsága, Eleink harca nem vész kárba: Csillagúton, lobogók között, Fényes Napunk arca előtt, Eljő ismét az égi sereg, Igazakat a tűzbe vezet! Könny a könnyel, vér a vérrel, Eső széllel, jégveréssel. Kalász földdel, föld a röggel, Nap sötéttel, hold az éjjel. Folyó tóval, patak kúttal, Hegy a völggyel, vadon úttal. Vitéz félőt, holt az élőt: Hívja, várja. Tartsa, áldja!

Submitted by Warbringer — Apr 26, 2025

Másként kezd sütni a nap az égről. Ősz lett tavaszból, tél az őszből, (Az) időnek járását nem állítja semmi: Meg kell hát halni, és semmivé lenni. Az ágak lehullnak, válnak a törzsről, Hajdan dús gyökerek szakadnak a földből, A földből, mely nem ringat már többet, Nem osztja kincseit, töröl le könnyet. Új szelek fújnak a néma táj felett... Új dalok szólnak a régi-szép helyett... Apáink arca: hűlt tegnapok arca, Némuló harangok topma, bús hangja. Őrizd a szót, mint Atyádtól kaptad, Atyádtól kaptad, és fel nem adtad. Erőddel védted, véreddel bírtad, Jussod az égre véreddel írtad. Vérből, könnyből, harcból feltámadt végromlás, Keserű sors és pusztulás... (A) földtől, az égből nem jő sem áldás sem tanács, (A) szélbe vésznek halk imák...

Submitted by Warbringer — Apr 26, 2025

Ott, ahol minden kőből a múlt emléke száll, Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál, Ott, ahol ősi titokról mesél a szél: Őrtűz, amely nem lankad, lobog, fennen ég. Nép, amely visszavárja távolból fiát, Föld, amely híven őrzi gyermeke szavát. Egy dal, amely nem szűn zengni, összetartozunk, Vihartépte sziklaként, de együtt: megmaradunk! Szent e földnek minden rögje, minden virága. Szent e földnek maroknyi népe, s népének álma. Vérben úszó, vad időkben magára maradt, s Vállalta a legnehezebbet: igaznak maradt! Az emberkéz emelte házat bonthatja idő. Erdő-bújta, régi romokból fű nőhet elő, Hozhat még egy gonosz idő új, szomorú bajt, De Őseinknek sírjairól élet sarjad majd! Szent föld, fogadd magadhoz hűtlen fiad! Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad! Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged, Vére hullásával is megkövetné néped! Sírjon könnyet zápor, Hulljon fáknak lombja! Gyászoljon az ég is, Vérét szikla ontsa! Csendes folyó medrét, Bömbölve elhagyja, Szél, tűz, jég és villám, Láncait elszabja!

Submitted by BloodShrine — Apr 26, 2025

Tavaszáról lerí most hogy Mező nyílik, ének harsan Hajnal illatot hoz szél Telet kíván vissza halkan Fényes nap, szép csillagok Utat megmutassatok Fényes nap, szép csillagok Nekünk felragyogjatok Nem nőnek a fák sem az égig Borúra derű, árnyékra fény Télre tavasz, estre hajnal Virág nyílik sírhant ölén Fényes nap, szép csillagok Utat megmutassatok Fényes nap, szép csillagok Nekünk felragyogjatok Szép szemed mélyén a felkelő nap ragyog Homlokodon vannak fény tűző csillagok Gyulladnak, gyulladnak, el sosem hervadnak áldott a fény, tavasz vár Szép szemed mélyén a felkelő nap ragyog Homlokodon vannak fény tűző csillagok Gyulladnak, gyulladnak, el sosem hervadnak áldott a fény, tavasz vár Eltisztul majd átkok ködje Felhők között felragyoknak Ébred majd a rég meggyászolt Teljesítve hű álmokat Fényes nap szép, csillagok Utat megmutassatok Fényes nap szép, csillagok Tavaszt, álmot hozzatok Szép szemed mélyén a felkelő nap ragyog Homlokodon vannak fény tűző csillagok Gyulladnak, gyulladnak, el sosem hervadnak áldott a fény, tavasz vár Szép szemed mélyén a felkelő nap ragyog Homlokodon vannak fény tűző csillagok Gyulladnak, gyulladnak, el sosem hervadnak áldott a fény, tavasz vár

Submitted by Lake of Tears — Apr 26, 2025

Tán most lészen vége mindennek, mi szabad. Idegen üldözi legjobbjaink, és mi marad, Elfelejti majd, dicső őseink, múltunk. Új hitet, új életet kell megtanulnunk. Templomok épülnek majd szépligetinkben. Nyomorult szolgaként barátunk a Nincsen. Ha nem hiszünk magunktól, Hiszünk majd parancsra, (s) Végignézzük tétlenül, ha lelkeink akarja. Újabb gyalázatra riad, Anyám, gyötört, árva fiad, Újabb gyalázatként, orvul, Testvér testvértől elfordul. Tavasz, tavasz, szép zöld tavasz, Ki mindeneket újítasz, fákat virágba borítasz, De nekünk békét sosem hozhatsz! Szállj fel, Sólyom, legyél csillag, Maradj vélünk, nekünk pirkadj, Hajnalhasadtáról hírt adj, Mutass utat, hej, Kikelet! Az ég, a föld hallja meg, A tűz, a víz lássa meg, A föld nyelje el, víz-ár borítsa el! A jég, a kő hallja meg, Fény, sötét lássa meg, Hamu elvakítsa, tűz-láng eméssze el! Száműzze föld és ég, El ne hagyja éhínség, Sírját az erdei vad kaparja szét! Az ég, a föld hallja meg, A tűz, a víz lássa meg, A föld nyelje el, víz-ár borítsa el! Árva gyermek, kinek anyját máglyára dobták, Falvak népe, kinek hátát szöggel ostorozták, Regösink, gyógyítóink tűzzel megvakítva, Új hit jele karddal a húsukba szakítva. Rovásbotok lángra vetve, törve, meggyalázva, Őseleink szent csontjai trágyadombra hányva, Védbástyáink lángtengerben nyelte el a föld. Maradt a nép, rémült, szolga, rab igába tört. Újabb gyalázatra riad, Anyám, gyötört, árva fiad, Újabb gyalázatként, orvul, Testvér testvértől elfordul. Tavasz, tavasz, szép zöld tavasz, Ki mindeneket újítasz, fákat virágba borítasz, De nekünk békét sosem hozhatsz! Szállj fel, Sólyom, legyél csillag, Maradj vélünk, nekünk pirkadj, Hajnalhasadtáról hírt adj, Mutass utat, hej, Kikelet!

Submitted by MetalElf — Apr 26, 2025

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, Pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. „Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél zendül az erdőn, - leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!" A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tőrt keze forgat. „Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette!" Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába'! „S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála!" Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja előtt a had rendre ledűl, Kelevéze ragyog vala balján. „Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még, Bár álgyugolyótul megtört ina, térde! Én láttam e harcot!... Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte." Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét. „Vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak." Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte!