Arany-album

Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! Királyasszony kertje Kivirult hajnalra: Fehér rózsa, piros rózsa... Szőke, leány, barna. "Királyasszony, néném, Az egekre kérném: Azt a rózsát, piros rózsát Haj, beh szeretném én! Beteg vagyok érte, Szívdobogást érzek: Ha meghalok, egy virágnak A halottja lészek!" "Jaj! öcsém, Kázmér, Azt nem adom százér! - Menj! haragszom... nem szégyelled?... Félek, bizony gyász ér! Sietős az útam, Reggeli templomra: Ha beteg vagy, hát fekügy le Bársony pamlagomra." - Megyen a királyné, Megyen a templomba; Szép virágok, deli szűzek Mind követik nyomba. Könyörögne, - nem tud, Nem tud imádkozni; Olvasóját honn feledé: Ki megyen elhozni? "Eredj fiam, Klára, Hamar, édes lyányom! Megtalálod a térdeplőn, Ha nem a diványon." Keresi a Klára, Mégsem akad rája: Királyasszony a templomban Oly nehezen várja! Keresi a Klára, Teljes egy órája: Királyasszony a templomban De hiába várja. Vissza se megy többé Deli szűzek közzé: Inkább menne temetőbe A halottak közzé. Inkább temetőbe, A fekete földbe: Mint ama nagy palotába Ősz atyja elébe! "Hej! lányom, lányom! Mi bajodat látom? Jöszte, borúlj az ölemre, Mondd meg, édes lyányom." "Jaj, atyám! nem - nem - Jaj, hova kell lennem! Hadd ölelem lábad porát, - Taposs agyon engem...!" Harangoznak délre, Udvari ebédre; Akkor mene Felicián A király elébe. A király elébe, De nem az ebédre: Rettenetes bosszuálló Kardja - volt kezébe'. "Életed a lyányért Erzsébet királyné!" Jó szerencse, hogy megváltja Gyönge négy ujjáért. "Gyermekemért gyermek: Lajos, Endre, halj meg!" Jó szerencse, hogy Gyulafi Rohan a fegyvernek. "Hamar a gazembert... Fiaim, - Cselényi...!" Ott levágák Feliciánt A király cselédi. - "Véres az ujjad, Nem vérzik hiába: Mit kivánsz most, királyi nőm, Fájdalom díjába?" "Mutató ujjamért Szép hajadon lányát; Nagy ujjamért legény fia Borzasztó halálát; A másik kettőért Veje, lánya végét; Piros vérem hullásaért Minden nemzetségét!" Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! -

Submitted by SerpentEve — Apr 26, 2025

Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek éle, Puszta lett a népes ország És ülöltött rajta végig Farkasok zenéje. "Ázsiának sáska-féle Kíborló pogánya, Isten a te lelkedet bär Mind pokolra hányjal Ne legyen az idvességben Soha semmi részed: Lelked üdvösségeért nem; De saját bőrünk javáért Megtétirünk téged." Legott a királyi székre Német ember hágott, Aki fogta, másnak adta Titkon az országot. S amiatt, hogy másnak adta S a magyart megrontá, Iszonyú belháborúban Maryar a magyarnak vérét Esztendőkig ontá. Attól kezdve többször is volt János pap országa. Sült galamb, borral folyó ér És ingyen-kaláka; Melyekért a jó magyar nép Mindenét od'adta, S tett olyat részeg fejével Hogy, mikor kijózanodott, Százszor megsiratta. Most is vannak, akik ilyen Hizlalóba vágynak: Lomhán a gyomornak élni És élni az ágynak; Kik előtt, a hashoz mérve, A haza sem drága, S midőn ez küzdésre készti, Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa.

Submitted by Celtic Frost — Apr 26, 2025

Ködbe vész a nap sugára, Vak homály ül bércen völgyön. Bor vitéz kap jó lovára: "Isten hozzád, édes hölgyem!" Vak homály ül bércen völgyön, Hűs szél zörrent puszta fákat. "Isten hozzád, édes hölgyem! Bor vitéz már messze vágtat." Hűs szél zörrent puszta fákat. Megy az úton kis pacsirta. Bor vitéz már messze vágtat, Szép szemét a lyány kisírta. Megy az úton kis pacsirta: Hova megyen? hova ballag? Szép szemét a lyány kisírta: Szólt az apja: férjhez adlak! Hova megyen? hova ballag? Zúg az erdő éji órán. Szólt az apja: férjhez adlak: Eskü elől szökik a lyány. Zúg az erdő éji órán, Suhan, lebben a kísértet. Eskü elől szökik a lyány: Szól vitéz Bor: "jöttem érted." Suhan, lebben a kísértet, Népesebb lesz a vad tájék. Szól vitéz Bor. "jöttem érted Elesett hős, puszta árnyák." Népesebb lesz a vad tájék, Szellem-ajkon hangzik a dal "Elesett hős, puszta árnyék, Édes mátkám, vígy magaddal!" Szellem-ajkon hangzik a dal, Indul hosszú nászkíséret. "Édes mátkám, vígy magaddal!" - "Esküvőre! úgy ígérted." Indul hosszú nászkíséret, Egy kápolna romban ott áll. "Esküvőre! úgy ígérted." Zendül a kar, kész az oltár. Egy kápolna romban ott áll, Régi fényét visszakapja. Zendül a kar, kész az oltár, Díszruhában elhunyt papja. Régi fényét visszakapja, Ezer lámpa, gyertya csillog. Díszruhában elhunyt papja; Szól az eskü: kéz kezet fog. Ezer lámpa, gyertya csillog, - Künn az erdő mély árnyat hány. Szól az eskü: kéz kezet fog; Szép menyasszony színe halvány. Künn az erdő mély árnyat hány, Bagoly sí a bérci fok közt. Szép menyasszony színe halvány - Halva lelték a romok közt.

Submitted by Morgoth — Apr 26, 2025

Ágnes asszony a patakban Fehér lepedőjét mossa; Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Odagyűl az utcagyermek: Ágnes asszony, mit mos kelmed? „Csitt te, csitt te! csibém vére Keveré el a gyolcs leplet.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Összefutnak a szomszédnők: Ágnes asszony, hol a férjed? „Csillagom, hisz ottbenn alszik! Ne menjünk be, mert fölébred.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Jön a hajdu: Ágnes asszony, A tömlöcbe gyere mostan. „Jaj, galambom, hogy’ mehetnék, Míg e foltot ki nem mostam!” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Mély a börtön: egy sugár-szál Odaférni alig képes; Egy sugár a börtön napja, Éje pedig rémtül népes. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Szegény Ágnes naphosszanta Néz e kis világgal szembe, Néz merően, - a sugárka Mind beléfér egy fél szembe. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Mert, alighogy félre fordul, Rémek tánca van körűle; Ha ez a kis fény nem volna, Úgy gondolja: megőrűlne. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Ím azonban, időtelve, Börtönének zárja nyílik: Ágnes a törvény előtt Megáll szépen, ahogy illik. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Öltözetjét rendbe hozza, Kendőjére fordít gondot, Szöghaját is megsimítja Nehogy azt higgyék: megbomlott. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Hogy belép, a zöld asztalnál Tisztes őszek űlnek sorra; Szánalommal néznek ő rá, Egy se mérges, vagy mogorva. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Fiam, Ágnes, mit miveltél? Szörnyü a bűn, terhes a vád; Ki a tettet végrehajtá Szeretőd ím maga vall rád.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Ő bitón fog veszni holnap, Ő, ki férjedet megölte; Holtig vízen és kenyéren Raboskodva bünhödöl te.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Körültekint Ágnes asszony, Meggyőződni ép eszérül; Hallja a hangot, érti a szót, S míg azt érti: „meg nem őrül.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. De amit férjéről mondtak A szó oly visszásan tetszik; Az világos csak, hogy őt Haza többé nem eresztik. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Submitted by Corpse Defiler — Apr 26, 2025

Nosza sírni, kezd zokogni, Sűrü záporkönnye folyván: Liliomról pergő harmat, Hulló vizgyöngy hattyu tollán. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Méltóságos nagy uraim! Nézzen Istent kegyelmetek: Sürgetős munkám van otthon, Fogva én itt nem űlhetek.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Mocsok esett lepedőmön, Ki kell a vérfoltot vennem! Jaj, ha e szenny ott maradna, Hová kéne akkor lennem!” Oh! irgalom atyja ne hagyj el. Összenéz a bölcs törvényszék Hallatára ily panasznak. Csendesség van. Hallgat a száj, Csupán a szemek szavaznak. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Eredj haza, szegény asszony! Mosd fehérre mocskos lepled; Eredj haza, Isten adjon Erőt ahhoz és kegyelmet.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. S Ágnes asszony a patakban Lepedőjét újra mossa; Fehér leplét, tiszta leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el Mert hiában tiszta a gyolcs, Benne többé semmi vérjel: Ágnes azt még egyre látja S épen úgy, mint akkor éjjel. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Virradattól késő estig Áll a vízben, széke mellett: Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Holdvilágos éjjelenkint, Mikor a víz fodra csillog, Maradozó csattanással, Fehér sulyka messze villog. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. És ez így megy évrül-évre, Télen-nyáron, szünet nélkül; Harmat-arca hő napon ég, Gyönge térde fagyban kékül. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Őszbe fordul a zilált haj, Már nem holló, nem is ében; Torz-alakú ránc verődik Szanaszét a síma képen. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. S Ágnes asszony a patakban Régi rongyát mossa, mossa - Fehér leple foszlányait A szilaj hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Submitted by SerpentEve — Apr 26, 2025

Monda Lajos, a nagy király: Eredj szolgám, Laczfi Endre, Küldj parancsot, mint a villám, Köss nehéz szablyát övedre: A tatártól nagy veszélyben Forog Moldva, ez a véghely: A tatárra veled menjen Tízezernyi lófő székely. Kél Budáról Laczfi Endre, Veszi útját Nagy-Váradnak Kölestermő Kunság földén Jó csatlósi áthaladnak; Várad kövecses utcáin Lovuk acél körme csattog, Messze fénylik a sok fegyver, Messze döng a föld alattok. Hallja László a templomban, Körösvíznek partja mellett; Visszatér szemébe a fény, Kebelébe a lehellet; Koporsója kőfedelét Nyomja szinte három század: Ideje már egy kevéssé Szellőztetni a szűk házat. Köti kardját tűszőjére S fogja a nagy csatabárdot, Mellyel egykor napkeleten A pogánynak annyit ártott; Félrebillent koronáját Halántékin igazítja; - Éjféltájban lehetett már, - A vasajtót feltaszítja. És megindul, ki, a térre, És irányát vészi jobbra, Hol magasan felsötétlik Ércbül öntött lovagszobra; Távolról megérzi a mén, Tombol, nyerít, úgy köszönti, Megrázkódik a nagy ércló S érclovagját földre dönti. Harci vágytól féke habzik, Kapál, nyihog, lángot fúvall; László a nyeregbe zörren S jelt ad éles sarkantyúval; Messze a magas talapról, A kőlábról messze szöktet; Hegyén völgyön viszi a ló A már rég elköltözöttet. Egy ugrás a Kalvária És kilenc a Királyhágó; Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó: Ám a lovat és lovagját Élő ember nem láthatja; Csudálatos! de csudákat Szül az Isten akaratja. Három teljes álló napig Vívott a pogánnyal Laczfi; Nem hiányzott a székely szív, De kevés a székely harcfi, Míg a tatár - több mint polyva, Vagy mint a puszták fövénye - Sivalkodik, nyilát szórja, Besötétül a nap fénye. Már a székely alig győzi, Már veszélyben a nagy zászló; De fölharsog a kiáltás: "Uram Isten és Szent László!" Mint oroszlán, ví a székely, Megszorítva, nem megtörve... Most a bércen, láthatatlan, Csattog a nagy ércló körme.

Submitted by Immortal — Apr 26, 2025

"Ide, ide jó vitézek!" Gyüjti népét Laczfi Endre: Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rende; Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is rendül; Sok megállván mint egy bálvány, Leragad a félelemtül. Sokat elüt gyors futtában A repülő kurta csákány; Sok ki nem mozdul helyéből Maga rab lesz, lova zsákmány. Foglyul esett a vezér is Atlamos, de gyalázatja (Nehéz sebben vére elfoly) Életét meg nem válthatja. Fel, Budára, Laczfi Endre Számos hadifoglyot indít; Annyi préda, annyi zászló Ritka helyen esik, mint itt. Rabkötélen a tatárság Félelemtül még mind reszket. És vezeklik és ohajtja Fölvenni a szent keresztet. Hogy elértek Nagy-Váraddá, - Vala épen László napja - Keresztvízre áll a vad faj, Laczfi lévén keresztapja. Összegyűl a tenger néző Hinni a csodába, melyet Egy elaggott, sírba hajlott Ősz tatárnak nyelve hirdet: "Nem a székely, nem is Laczfi, Kit Isten soká megtartson; Hanem az a: László! László! A győzött le minket harcon: A hívásra ő jelent meg, Vállal magasb mindeneknél Sem azelőtt, sem azóta Nem láttuk azt a seregnél. Nagy lovon ült a nagy férfi, Arca rettentő, felséges; Korona volt a fejében Sár-aranyból, kővel ékes; Jobb kezében, mint a villám Forgolódott csatabárdja: Nincs halandó, földi gyarló Féreg, aki azt bevárja. Mert nem volt az földi ember, Egy azokból, kik most élnek: Feje fölött szűz alakja Látszott ékes nőszemélynek; Koronája napsugárból, Oly tündöklő, oly világos! -" Monda a nép: az Szent-László, És a Szűz, a Boldogságos. S az öreg tatár beszédét, Noha kétség nincs felőle; Bizonyítá a templomnak Egy nem szavajátszó őre: Hogy három nap a sirboltban Lászlót hiába kereste; Negyednapra átizzadva Találtatott boldog teste.

Submitted by Finntroll — Apr 26, 2025

Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér? S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt' Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt? Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Velsz: Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz. S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta, Sire! Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sir. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Körötte csend amerre ment, És néma tartomány. Montgomery a vár neve, Hol aznap este szállt; Montgomery, a vár ura, Vendégli a királyt. Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh; S mind, amiket e szép sziget Ételt-italt terem; S mind, ami bor pezsegve forr Túl messzi tengeren. Ti urak, ti urak! hát senkisem Koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne éljen Eduárd? Vadat és halat, s mi az ég alatt Szem-szájnak kellemes, Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes. Ti urak, ti urak, hitvány ebek! Ne éljen Eduárd? Hol van, ki zengje tetteim - Elő egy velszi bárd!

Submitted by Sexy Gargoyle — Apr 26, 2025

Egymásra néz a sok vitéz, A vendég velsz urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. - Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik. Itt van, király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap. "Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sirva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!" Máglyára! el! igen kemény - Parancsol Eduárd - Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifju bárd. "Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé; Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé. Ne szülj rabot, te szűz! anya Ne szoptass csecsemőt!..." S int a király. S elérte még A máglyára menőt. De vakmerőn s hivatlanúl Előáll harmadik; Kobzán a dal magára vall, Ez íge hallatik: "Elhullt csatában a derék - No halld meg Eduárd: Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly velszi bárd. Emléke sír a lanton még - No halld meg Eduárd: Átok fejedre minden dal, Melyet zeng velszi bárd." Meglátom én! - S parancsot ád Király rettenetest: Máglyára, ki ellenszegűl, Minden velsz énekest! Szolgái szét száguldanak, Ország-szerin, tova. Montgomeryben így esett A híres lakoma. - S Edward király, angol király Vágtat fakó lován; Körötte ég földszint az ég: A velszi tartomány. Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: De egy se birta mondani Hogy: éljen Eduárd.

Submitted by johnmansley — Apr 26, 2025

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: "Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik." Ha, ha! elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona: Fülembe zúgja átkait A velszi lakoma... De túl zenén, túl síp-dobon, Riadó kürtön át: Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát.

Submitted by Grave666 — Apr 26, 2025

Árva gólya áll magában Egy teleknek a lábjában, Felrepülne, messze szállna, Messze messze, Tengerekre, Csakhogy el van metszve szárnya. Várja, várja, mindig várja, Hogy kinő majd csonka szárnya S felrepül a magas égig, Hol a pálya Nincs elzárva S a szabadság honja kéklik.

Submitted by MetalElf — Nov 12, 2025

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja. Két ifiu térdel, kezökben a lant, A kopja tövén, mintha volna feszűlet. Zsibongva hadával a völgyben alant Ali győzelem-ünnepet űlet. ,Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra? Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért, Odaillőt egy huri nyakra!’ „Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant Zászlós kopiával a gyaur basa sírján: Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant, És pengeti, pengeti, sírván:” ...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap, Kevély üzenettel a bősz Ali küldte: Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad! Meg nem marad itt anyaszülte. „Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma, Jó illatu fűszer, és drága kenőcs... Ali győzelem-ünnepe van ma!” Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni.

Submitted by NecroLord — Apr 26, 2025

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, Pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. „Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél zendül az erdőn, - leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!” A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tőrt keze forgat. „Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette!” Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába'! „S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála!” Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja előtt a had rendre ledűl, Kelevéze ragyog vala balján. „Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még, Bár álgyugolyótul megtört ina, térde! Én láttam e harcot!... Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte.” Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét. „Vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak.” Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte!

Submitted by Warbringer — Apr 26, 2025